Neurofeedback állapotfelmérés

Az állapot felmérés során a panaszokat átbeszéljük, és kitöltöm az anamnézis lapot.

Ez után következik a 10 pont való bemérés. Minden agylebeny felett a NeXus-10 EEG készüléket használom. A méréshez a koponya felszínére elektródákat ragasztok. A mérés során megtudjuk, hogy milyen arányban és mennyiségben találhatók meg az agyhullámok a kliensben.

Legvégén kiértékelem a mérést és felállítom a kezelési tervet.

Az anamnézis és a műszeres vizsgálatok alapján a tréner kiértékeli a kapott eredményeket, majd részletesen átbeszéljük a kezelés tervét, az alkalmazott módszertanokat, illetve közösen megállapítjuk az elérni kívánt célokat.

A kezelést (tréning) a klienssel vagy kiskorú esetében a szülővel konzultáció során anamnézis felvétel és egy előzetes mérés előzi meg. Ezt követően a tréner tréningtervet készít.

Az általam alkalmazott neurofeedback amplitúdó tréning a következőképpen zajlik. A 30 perces tréning során a páciens fejének meghatározott pontjaira elektródát helyezünk, mely az agyban keletkező hullámokat a számítógép képernyőjén megjelenít, azaz a kliens agyának elektromos tevékenységéről pillanatfelvételeket készít, melyet a számítógépre továbbít és az agyi tevekénységét grafikonok képében tekinti vissza a tréner, és így tudja kielemzeni.

alternative

Az általam használt NeXus-10 EEG (Elektroenkefalográf) a fejbőrön elhelyezett szenzorokon veszik a jeleket, az agy által generált elektromos feszültséget méri. Számítógépes szoftver segítségével a tréner visszacsatolást (játék, video, animáció) idéz elő.

A tréner megvizsgálja a különböző agyhullámok (alfa, béta, theta, gamma) nagyságát és egymáshoz viszonyított arányát. Amennyiben eltérést tapasztal, következik a tréning. A kliens egy külső monitoron egy filmet néz. Pusztán agyhullámainak megváltoztatásával képessé válik a film irányítására. A tréning során a gép sem parancsot, sem más egyéb jelet nem küld az agyba. A készülék csak mér és visszajelez, az agyba nem nyúl bele semmilyen módon. A kliens önmaga találja meg agyának azt az állapotát, amikor a feladatot végre tudja hajtani. Ha az agyhullámokat nem megfelelően irányítja az agyhullámokat, a film élvezhetetlenné válik, leáll, hangokat ad. Néhány tréning során az agy megtanulja ezt az állapotot, és már a hétköznapi tevékenységek során is jól fog működni.

Az egyes tréningek 20-35 percig tartanak, a kliens terhelhetőségétől függően. A tartós cél elérésének érdekében általában heti 2 tréning 4-5 hónapon (akár 80 alkalmon) keresztül is szükséges lehet a nehézségtől, problémától függően.

alternative

Eddig arról írtam. hogy miben tud segíteni, de szeretném a pozitív hatásokat összegyűjteni:

  • 1. autista, asperger szindrómás személy esetében élhetőbb élet (kevesebb dühkitörés, javuló koncentráció)
  • 2. figyelemzavar tünetei enyhülnek
  • 3. hiperaktivitás tünetei enyhülnek
  • 4. a figyelem és koncentráció javul
  • 5. növekszik a teljesítmény a tanulásban, sportban
  • 6. viselkedési zavarok enyhülnek (agresszió, dühkitörések, dac)
  • 7. tanulási zavarok enyhülnek
  • 8. alvás minősége javul
  • 9. csökken a belső feszültség, stressz
Vissza a kezdőoldalra
footer-frame